Szellemgyógyászat/Alternatív terápia


A spirituális gyógyító szemszögéből nézve a testi betegség csupán egy belső konfliktus vagy diszharmónia manifesztációja. Minden spirituális gyógyításnak ez az alapja. Ha a betegséget okozó konfliktust sikerül feloldani, a betegségre a továbbiakban "nincs szükség". A betegség mindig azt jelenti, hogy elvesztettük saját egyensúlyunkat. Ez történhet helytelen gondolatok, érzések és cselekedetek nyomán. A "helytelen" itt azt jelenti, hogy megsértjük a kozmikus rendet, vagy saját magunk rendjét.

Ezért a szellemi gyógyítás során megváltoztatjuk a gondolkodást, az érzelmeket, hogy a páciens visszatalálhasson saját magához, és ismét összhangba kerüljön a mindenséggel. Az, hogy a gyógyulás szellemi szinten valóban megtörténik-e, nem csak a gyógyítótól és képességeitől függ, hanem a pácienstől is. Ha a beteg nem képes vagy nem akarja elengedni a betegségét, mert az számára valamilyen előnnyel jár, akkor a gyógyító sem képes ezt az akadályt leküzdeni. Akkor a gyógyulásnak még nem érkezett el az ideje. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a rák az egyik betegnek a biztos halált jelenti, míg a másiknak sikerül kigyógyulnia belőle. Miért betegedtem meg? Fontos, hogy a páciens feltegye magának a kérdést, miért lett beteg.

A legtöbben ettől az életünkre vetülő, sok kellemetlenséget és szenvedést okozó árnytól mihamarabb meg akarnak szabadulni, és közben elmulasztják felismerni, megérteni, mit üzen nekik betegségük. Ezért a betegség eredeti funkcióját - nevezetesen a beteget belátásra bírása és a változás elősegítése - nem képes betölteni. Ha a ránk vetülő "árnytól" elhamarkodott gyógyszerszedéssel vagy műtétekkel akarunk megszabadulni, azzal a valódi problémát még nem oldottuk meg. Fennáll a lehetősége, hogy a betegség esetleg új köntösben visszatér. Ezért fontos, hogy a beteg felvállalja önmagát és a felelősséget saját gyógyulásáért. Fel kell ismernie, hogy köze van a betegségéhez, amely az ő "saját" baja, így nem várhatja a megoldást csupán kívülről.

 A gyógyítást a szellemtestben, illetve a lélektestben végezzük el, ahonnan a gyógyulás átíródik a fizikai testbe. Ez a gyógyítás a beteg aktív közreműködésével kell, hogy történjen, így részese lesz saját gyógyulásának. A szellemvilágban végbement teremtések fognak itt a harmadik dimenzióban anyagiasulni, megnyilvánulni. A terapeuta vagy gyógyító megadja a kívánt útmutatást, energetikailag és informatívan segít, de gyógyulnia mindig a betegnek kell. Szellemműtét gyakorlatban maga a szellemműtét, egy mély tudati szinten történik. Ezt az állapotot egy vezetet meditáció, /hipnózis/ útján érjük el, mellyel az agy normális működése, azaz 21 Hertz rezgés szintről 5 Hertz rezgés szintre csökken. Ebben az állapotban a gyógyító "adókészülékként", a beteg felvevő "készülékként" működik, tehát úgynevezett gondolatátvitel történik.

A szellemsebész megindít egy gondolatot, mely lenyomatot hoz létre először a mentális testen a szellem szintjén, majd ugyanaz a lenyomat létre jön az asztrális testen, a lélek szintjén, majd ezeket egyenesen átirányítja a vevő mentális testére, majd az asztrális testére, amit a felvevő tudat megnyilvánít a fizikai testen. A szellemműtét sikerének fontos momentuma:

1, A megfelelő hit szint, ugyanis hit nélkül nincs gyógyulás.

2, Minden negatív kétség kizárása, ugyanis ezek megrekesztő energiák.

3, Vizualizációs, azaz képalkotó képesség.

Amennyiben a betegnek és a szellemgyógyászatot végző személynek kellő hite van, még a legsúlyosabb betegségekből is meg lehet gyógyulni. Minden elképzelés megvalósul, ha tudatos teremtőnek tekintjük magunkat, és hiszünk az elképzeléseinkben, illetve azok megvalósulásában. Tehát mindenki azt kapja, amire számít, mindenki azt éli át, amiben hisz, mindenki számára az valósul meg, amit elgondol.

KEZELÉSEK/TERÁPIÁK:

- Craniosacral- Biodynamic:

Gyengéd, érzékeny mozdulatokkal követi a szervezet természetes hullámait és ritmusát úgy, hogy megérinti a test különböző pontjait. Szándék nélkül, manipulációmentesen a Jelenlétet alkalmazva, a test jelzéseit meghallva, a mozgásokat csak követve "kíséri" a test mozgásait. Ezzel elősegíti az öngyógyító és szabályozó erők fokozott hatékonyságú működését. A Biodinamikus Cranio erőterében a fókusz a test veleszületett intelligenciájára irányul. Babáknál, gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt alkalmazható.

Az egészséges emberek a craniosacralis terápia hatására boldogabbnak, elégedettebbnek érzik magukat, több energiájuk van, ritkábban kapnak el fertőzéseket, betegségeket, immunrendszerük hatékonyabban működik, a stressz-szintjük csökkent és hormonális egyensúlyuk is kiegyensúlyozottabbá válik.

A kezelés időtartama gyerekeknél 30-60 perc, felnőtteknél 60 perc.  10.000 Ft-tól  15.000 Ft-ig

- Hipnózis, vezetett meditáció:

  • A hipnózis módosult tudatállapot.
  • Mélyebb tudatszintre, belső tudatalattink világába merülünk.
  • Problémáink nagy része, tudatalatti világunkban raktározódik.
  • A figyelem befelé, a saját élményekre irányul.
  • A képzelet élénkebbé válik.
  • A gondolkodás kevésbé racionális.
  • Az érzelmek kerülnek előtérbe.
  • Nyitottság jön létre a szuggesztiókra és a tünetek enyhítésére.

10.000 Ft -tól  20.000 Ft-ig

- Access Bars és Test kezelés:

  • stressz csökkentése és tisztább gondolkodást ad
  • fizikai test regenerálódása
  • fokozott motiváció és könnyebb kommunikáció
  • az öröm a boldogság a hála a kedvesség és béke érzéseinek jelentős növekedése
  • mélyebb relaxáció
  • pozitív hatás a migrénre
  • álmatlanság megszűnésé
  • javuló mentális egészség
  • depresszió esetén
  • figyelemhiányos zavar, hiperaktivitás és OCD tüneteinek csökkenése
  • nagyobb intuitív éberség
  • képességek jönnek elő
  • a családi és egyéb kapcsolatok javulnak, gyógyulnak
  • gyermekek tanulási képességei ugrásszerűen nőnek
  • félelmek, fóbiák, szorongások csökkennek
  • traumák csökkentése, elengedése
  • az élethez való pozitív hozzáállást növeli
  • lazaság, könnyedség a testnek
  • energetikai blokkok feloldása
  • életerővel, energiával tölt fel

Áthangol magasabb frekvenciára, rezgésre, azonnal. Az élet minden területére kihat.

Megtisztulsz az Access Bars kezelések után, mikor is sok ítélettől, nézőponttól, korláttól, mintádtól megszabadulsz, így másként tudsz tekinteni az életedre, Önmagadra, erre a valóságra.   

Kezelések: 10.000 Ft/ alkalom

CRANIO-ACCESS MASSAGE:

Egy általam kifejlesztett kezelés, amely tartalmazza a Craniosacral terápia, ACCESS BARS kezeléseket beágyazva egy fiatalító, gyógyító, regeneráló és feltöltő arcmasszázsba. A test-lélek-szellem holisztikus egységében kezelem a pacienst figyelembe véve egyéni szükségleteit, személyre szabottan. 

Kezelés ideje: kb.: 90 perc    15.000,-/alkalom

Kronobiológiai pszichogenetika:

Személyiség elemzés 10.000 Ft



Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el